Pályán kívül

Magyarkérdésben bokszolt volna Klicsko a parlamentben

Vitalij Klicsko (vitalij klicsko, )
Vitalij Klicsko (vitalij klicsko, )

A parlament üléstermében verekedett kis híján össze a nacionalista Oleg Tyahnyibok és Vitalij Klicsko Ungvár alapításának dátumán vitatkozva.

Az Novij Region hírportál tudomása szerint az ellenzéki UDAR és a Szvoboda vezéregyéniségei azt követően kaptak össze, hogy Vitalij Klicsko pártjának egyik képviselője a csütörtök esti plenáris ülésen felvetette a kárpátaljai megyei székváros alapítása 1120. évfordulójának országos jelentőségű megünneplését. Válaszfelszólalásában egy szvobodás honatya kijelentette, hogy az UDAR kétségbe vonható magyar forrásokra támaszkodik, és annak az évfordulóját kívánja megünnepeltetni az ukránokkal, hogy a honfoglaló magyarok a mai Ungvár helyén kardélre hányták az itt élő szlávokat.

Ekkor Klicsko egyik képviselőtársa felrohant a szószékhez, és megpróbálta letépni a mikrofont a pulpitusról. A vita pillanatok alatt dulakodássá fajult, és egy-két percen belül már a volt nehézsúlyú bokszoló nézett farkasszemet Oleg Tyahnyibokkal, pont úgy, ahogy egy-egy címmeccsét megelőző mérlegeléskor szokta mentálisan porig alázni másnapi ellenfelét. A két ellenzéki vezéregyéniség közti kakaskodást a kormánypártok frakciótagjai hatalmas ovációval fogadták, és felállva tapsolták meg.

A tettlegességet végül a házelnök csitító közbenjárása akadályozta meg, majd ezt követően az ukrán törvényhozás – a Szvoboda heves szóbeli tiltakozása ellenében – a kormánypártok mellszélességű támogatása mellett elsöprő fölénnyel fogadta el Ungvár születésnapjának országos jelentőségűvé emelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik