Pályán kívül

A rendőrség Turi Györgyről faggatta Szepesi Nikolettet

Lavinát indított el Szepesi Nikolett. A TV2 Tények információi szerint csütörtökön a rendőrség az után érdeklődött, a magyar úszósport egyik legeredményesebb edzője, Turi György követett-e el bűncselekményt.

Az Európa-bajnoki bronzérmes egykori úszónő az Én, a szexmániás című könyvével lavinát indított el. Az életrajzi ihletésű műben arról vallott őszintén, hogy az egykori klubjában, a Spartacusban őt és más lányokat is molesztáltak, szexuálisan zaklattak. A könyv kapcsán az úszószövetség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A TV2 Tények úgy értesült, a feljelentés kapcsán elindult a nyomozás is, amelynek keretében a rendőrség meghallgatta Szepesi Nikolettet.

Az ügyben a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a Szepesi könyvében csak Cárként emlegetett Turi György edző követett-e el bűncselekményt. A Tények információi szerint feljelentés-kiegészítést kértek az úszószövetségtől. Úgy tudjuk, Szepesi Nikolett mindenben együttműködik a rendőrséggel.

Szepesi elsősorban a jelenleg 83 éves Bacsa Istvánt vádolta, akit csak Kicsi bácsinak neveztek az uszodában. Az érintett masszőr tagad – holott saját unokahúga is ellene vallott –, Turi György mesteredző pedig azt tagadja, hogy akkoriban tudott az esetekről. Ugyanakkor Szepesi könyvében állítja, ő sem ártatlan, ráadásul édesanyjával szóltak neki akkor, de ő csak annyit válaszolt: „Varrd be a p….ádat!

Turiról mást is ír, állít könyvében Szepesi: „Egyszer, valamiféle gyakorlatot végeztem az edzőteremben, akkor már borotváltam a p…mat, így voltunk ezzel valamennyien, csajok. Lassan ifjú nővé cseperedtünk. Csináltam a gyakorlatot, odajött hozzám a Cár, egy korábbi úszóbajnok társaságában. Lehúzta a melegítőnadrágomat, félrehúzta a fürdőruhámat ott lent, és azt mondta neki: „Nézd már, milyen szépen leborotválta a p…ját…”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik