Pályán kívül

A szexmániás úszólány bemutatta könyvét

Szepesi Nikolett botránykönyve már most az eladási listák élén áll.

Az A38 Hajón hétfő kora délután lehullott a lepel, az Én, a szexmániás című kötet szerzője ünnepélyesen is bemutatta azt a könyvet, amelyről valószínű nagyon sokan és nagyon sokáig beszélnek majd.

Az Ulpius-ház kiadó kötete az érintettek szerint társadalmi kórkép a fiatal generációról. A korábbi úszó, Szepesi Nikolett azt mutatja be, hogy az uszoda világa ugyanolyan, mint egy fiú- vagy lánykollégium, egy gimnázium öltözője vagy egy tinidiszkó, ott is ugyanolyan hús-vér emberek élnek, dolgoznak, barátkoznak, szexelnek.

Egészen komoly társadalmi problémáról is van szó a könyvben, nevezetesen a szexuális zaklatásról (Szepesi azt mondja, az edzői stáb egyik tagja zaklatta őt anno), ezt a témát hétfőn a parlamentben is megemlítették.

A főszereplő – aki egy átlagos szerzői honoráriumot kapott a kötetért, és akit két kidobó is elkísért a bemutatóra -, valamint a kiadó is kijelentette, nem félnek a perektől, már csak azért sem, mert neveket nem írtak a könyvbe, valamint Európában már több ilyen jellegű leleplező könyvet adtak ki (például a londoni olimpia után), és ott sem tudtak fogást találni rajta.

A Bookline-nál már a hétvégén az első helyen állt a népszerűségi listán a könyv, a Librinél a második helyen.

A Dopemannel fűszerezett videós összefoglalónkat az alábbiakban láthatjátok, Szepesi Nikolettel a hét folyamán hosszabb interjút is közlünk majd.

Videó – összefoglaló a bemutatóról

 

Olvasói sztorik