Pályán kívül

Fiatal focistát vert meg a partjelző

Életre szóló eltiltást kapott egy csecsen asszisztens, aki a lefújás után megtámadta az Amkar Perm második csapatának fiatal futballistáját az orosz bajnokságban.

“Éppen a kispadunk felé tartottam, amikor valaki hátulról leterített és ütlegelni kezdett” – idézte fel a pénteken történteket a 18 éves Ilja Kricsmar. Az interneten fellelhető videófelvételen ugyanakkor úgy látszik, hogy a végső sípszót követően a labdarúgó odaszólt valamit az asszisztensnek, aki erre támadott.

Musza Kadirov azzal indokolta tettét, hogy a játékos a meccs közben megsértette őt. A másik fél azonban másként emlékszik:

“Nem voltunk elégedettek a bírók teljesítményével, volt egy kis szóváltás, de semmi személyeset nem mondtam róla vagy az édesanyjáról” – mondta Kricsmar.  

Az ütlegelésbe a rivális Terek Groznij II tagjai is bekapcsolódtak, a biztonsági szolgálat azonban hamar úrra lett a helyzeten.

Bár Kadirov csak alacsonyabb osztályú mérkőzéseken működött közre, a hétfői eltiltás nyomán a jövőben egyik osztályban sem lengethet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik