Pályán kívül

Szex után lopott meg egy prostit a focista

Ousmane Dramé kirabolt egy prostituáltat, de beköpte őt egy transzvesztita. Lecsukták.

Hihetetlen történet kering az interneten az olasz harmadosztályban szereplő Lecce 20 esztendős szenegáli csatáráról. Több olasz portál és újság is azt írja, hogy Ousmane Dramét vasárnap este letartóztatta a rendőrség, ám egy nem mindennapi eset miatt.

Történt, hogy a fiatal focista egy prosti szolgáltatásait szerette volna kiélvezni, de nem volt rá elég pénze, így megegyezett a nigériai leányzóval, hogy az okostelefonjáért cserébe veszi igénybe a szolgáltatást. Az aktus után azonban kibújt belőle a kisördög, és elvitte a lány pénzét, valamint a táskáját is.

A történet nagy csavarja az, hogy az eset transzvesztita szemtanúja feljelentetést tett ellene a rendőrségen, vasárnap pedig már el is fogták Dramét.

Az ügy elsőre elég hihetetlenül hangzik, mindenesetre árulkodó az a tény, hogy a Lecce a hivatalos honlapján jelentette be: az újságban megjelent vádak ismeretében megválik a labdarúgótól. A statisztika szerint nem éri nagy veszteség a klubot, mivel a csatár a szezonban mindössze kétszer lépett pályára, összesen pedig 25 percet volt aktív részese a mérkőzéseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik