Pályán kívül

Balzsay Karcsi betörőkkel harcolt

balzsay károly (balzsay károly, )
balzsay károly (balzsay károly, )

Bokszvilágbajnokunk vasárnap este két betörőt üldözött el házából alkalmi fegyverével, egy golfütővel.

Balzsay Károly vasárnap késő este nyugodtan tévézett gyönyörű feleségével, az egykori kiváló tornász Reubl Tündével, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki matat a zárral és nyomkodja a kilincset – írja a Blikk. Mint kiderült, betörők másztak be a kertbe, feltörték az autót, majd a kesztyűtartóban talált kulccsal a soroksári családi házba is megpróbáltak behatolni..

„A nappaliban néztük a televíziót, a lányok pár perce aludtak el mellettünk, amikor hallottam, hogy valaki matat a bejárati ajtó zárjával és a kilincset nyomkodja – idézi a Blikk Balzsayt. – Felcsaptam a villanyt, felkaptam az ajándékba kapott golfütőmet, és ahogy voltam, alsógatyában, mezítláb rájuk rontottam. Borzasztó ideges lettem, mert látniuk kellett, hogy otthon vagyunk, hiszen világított a tévé, mégis be akartak jönni.”

A rablók ketten voltak, és amint meglátták a házigazdát, átugrottak a kerítésen és elfutottak. Balzsay kihívta a rendőröket, akik elfogták az egyik elkövetőt. Kiderült: kés is volt nála, és drogos állapotban volt.

„Bele sem gondoltam ilyesmibe, az is csak a rendőrségen derült ki, hogy a tolvaj be volt drogozva. Ugyan a lakásba most nem jutottak be, a kocsiból így is elvitték az összes papíromat, pénztárcámat, bankkártyámat és sok apró személyes tárgyat, ami idegennek értéktelen. Például azt a napszemüveget, amit a 2004-es olimpiára kaptak a csapattagok. Másnak csak egy szemüveg, nekem emlék, felbecsülhetetlen érték” – mesélte a Blikknek felháborodottan Balzsay, akihez két éven belül harmadszor próbáltak betörni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik