Pályán kívül

Pistoriust megbénították az események

Szándékos emberöléssel vádolta meg a dél-afrikai államügyészség kedden a barátnőjét lelövő Oscar Pistorius paralimpikont, aki viszont azt állítja, hogy véletlenül lőtte le a házának egyik zárt fürdőszobaajtaja mögött tartózkodó barátnőjét, mert azt hitte róla, hogy betörő. Az óvadékról döntő tárgyalást szerda reggel hét órára elnapolták.

Gerrie Nel államügyész szerint a sportoló felhelyezte művégtagjait és átsétált hálóján, mielőtt négy golyót eresztett a szobához tartozó fürdő ajtajába, hidegvérrel megölve az ajtó mögött tartózkodó barátnőjét. A 30 esztendős Reeva Steenkamppal az atléta 9 milliméteres pisztolyából származó három golyó végzett.

A 26 esztendős sportoló esküvel megerősített írásbeli nyilatkozatát ügyvédje, Barry Roux olvasta fel az óvadékról döntő tárgyaláson. A vallomás szerint Pistorius “szívből szerette” barátnőjét, akivel november óta alkottak párt, és nem állt szándékában megölni a nőt. Az atléta a korábban kapott halálos fenyegetések és betörések miatt tartott 9 milliméteres pisztolyt az ágya alatt. 

A nyilatkozat szerint a pár helyi idő szerint nem sokkal este tíz után tért nyugovóra szerda éjszaka, Valentin-nap előtt. Pistorius azonban felébredt az éjszaka közepén és a vaksötétben azt hitte, hogy valaki bemászott az ablakon és bement a fürdőszobába. Művégtagjainak felhelyezése nélkül – vallomása ezen a ponton eltér az államügyész verziójától – odament a hálójához tartozó fürdőszobához, meglátta a zárt ajtót, ám nem vette észre az a mögött lévő Steenkampot. 

A vádlotti verzió szerint Pistorius rákiabált a betolakodóra, hogy hagyja el a házat, majd többször belelőtt az ajtóba, mielőtt szólt volna barátnőjének, hogy hívja a rendőrséget. Amikor a nő nem válaszolt, magához ragadott egy krikettütőt, hogy betörje a fürdőszoba ajtaját, amely mögött meglátta a földön heverő modellt. “Teljesen megbénítottak az események és szeretett Reevám elvesztése” – fogalmazott a sportoló. Pistorius zokogva hallgatta végig, ahogy ügyvédje felolvasta nyilatkozatát. Az óvadékról döntő tárgyalást szerda reggel hét órára elnapolták. 

Reeva Steenkamp keddi búcsúztatásán csak a család, illetve az általuk meghívott kilencven ember vehetett részt a Port Elizabeth-i Victoria Park temetőben. Az istentisztelet után néhány családtag jelenlétében temették el a jogot végzett, majd modellként és műsorvezetőként ismertté vált Steenkampot.

A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt 2012-ben Londonban, ahol 400 méteren elődöntőt, míg a dél-afrikai váltóval döntőt futott, és nyolcadik lett. Utána a paralimpián 400 méteren megvédte címét, és a 4×100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik