Pályán kívül

Muamba állapota javul

A szombaton szívinfarktust kapott Fabrice Muamba már nincs életveszélybben, csapattársai azt várják tőle, hogy Wanderers-módra küzdjön a gyógyulásért.

A szombaton meccs közben összesett játékos klubja, a Bolton és a London Chest Hospital által kiadott közös közlemény szerint: “Fabrice Muamba szívműködése stabil, de az állapota még mindig kritikus”.

Később viszont már arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy lélegzése rendbejött, és rokonait is felismerte. A Zairéban (most Kongói Demokratikus Köztársaság) született Muambe szíve már orvosi segítség nélkül dobog, és végtagjait is meg tudja mozdítani, állítólag meg is szólalt.

A Wanderers csapatkapitánya, Kevin Davies azt mondta, szinte elárasztják a klubot a jókívánságok és a Muambát kitartásra biztató üzenetek.

“Nehéz időszakon megy át a klub, tragikus, hogy ez történt Fabbal, mindannyian bízunk benne, hogy minél hamarabb túljut rajta. Köszönjük mindenkinek, akinek része volt benne, hogy társunk szakszerű és gyors ellátásban részesült”.

Davies a Bolton vezetőivel ellátogatott a kórházba is, és a csapatorvoson keresztül kapcsolatban áll a Muamba egészségéért harcoló kórházi dolgozókkal is, hogy ha történik valami, azonnal meg tudja azt osztani a játékosokkal.

“Fab nemcsak játékostársunk, hanem jó barátom és édesapa. Mintaszerű munkát végez az edzéseken, szorgalmas és jókedvű, mindenki szereti. Szilárdan hiszünk benne, hogy fel fog épülni, és igazi Bolton-stílusban, eredményesen vívja meg a harcot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik