Pályán kívül

20 kilométeres magasságról ugrott a mélybe

A történelem leghosszabb szabadesésére készül egy salzburgi ejtőernyős, mexikói próbakísérlete sikeres volt.

Felix Baumgartner 21 600 méteres magasságból ugrott ki, és biztonságosan földet ért csütörtökön az új-mexikói Roswellben.

Ez volt az első próbaugrása a 42 éves extrémsportolónak, aki a sztratoszférából, 36 kilométeres magasságból szeretne leugrani. A salzburgi ejtőernyős egy speciális kapszula belsejében, héliumballonnal emelkedett a magasba, majd szkafanderszerű öltözékben vetette magát a mélybe.

Majdnem 4 percen át zuhant szabadon, míg ki nem nyitotta az ernyőjét. Az egész ugrás összesen 8 percig tartott. A rekord előtt még 27,4 kilométer magasból is le kell majd ugrania.

Az osztrák sportembernek az a célja, hogy ő legyen az első ember, aki repülőgép segítsége nélkül lépné, azaz zuhanná át a hangsebesség határát. Ezzel a mutatvánnyal négy rekordot is megdönthet, hőlégballonnal ugyanis ilyen magasra ember még nem repült fel, sőt. Ő lehet az első ember, aki szabadesés során átlépi a hangsebességet, illetve a leghosszabb ideig tartó földet érés is az ő nevéhez fűződhet.

Baumgartner az ugrással a 81 éves Joe Kittinger 50 évvel ezelőtt felállított rekordját akarja megdönteni. Kittinger 1960-ban az amerikai légierő tagjaként 31 333 méter magasból ugrott, ezzel mind a mai napig ő tartja a legnagyobb magasságból és a leghosszabb szabadeséssel végrehajtott ejtőernyős ugrás rekordját.

Kittinger ugrása képekben:

Felix Baumgartner volt az első, aki 2003-ban szárnyakon, emberi és gépi segítség nélkül átrepülte a Nagy-Britanniát és Franciaországot elválasztó La Manche-csatorna 35 kilométer széles szakaszát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik