Pályán kívül

Kommandósok kapták el a volt sportvezetőt

Kommandósok fogták el a PVSK ökölvívó szakosztályának volt elnökét, akit gabonakereskedelemmel kapcsolatos ÁFA-csalással gyanúsítanak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommandósai komlói lakásában fogták el a stílszerűen magyar válogatott melegítőben lévő Gy. Istvánt, a dél-dunántúli alvilág egyik ismert alakját, aki korábban több erőszakos bűncselekményt is elkövetett.

A házkutatásnál tartani lehetett attól, hogy fegyvert használ, ezért a pénzügyi nyomozók a kommandósok segítségét kérték az akcióhoz. A lakásban végül fegyvert nem, de kábítószert találtak.

Az elfogás pillanatai:

Gy. István a gyanú szerint több fiktív céget felhasználva – csaknem 180 millió forint értékben adott el gabonát baranyai mezőgazdasági cégeknek.

A férfi különböző helyekről szerezte be az árut, vásárlását fiktív számlákkal igazolta, majd valótlan adóbevallást tett. A nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekménnyel az államháztartásnak több mint 50 millió forintos adóhiánya keletkezett.

Gy. István a PVSK ökölvívó szakosztályának volt az elnöke az elmúlt években. A férfi, aki korábban maga is ökölvívó volt, sokat tett a Baranya megyei bokszélet fellendítéséért, több városban alapított klubokat növelve ezzel a taglétszámot. Egy éve egyik napról a másikra nyoma veszett, a sportklub vezetése azóta sem tud róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik