Pályán kívül

Egy centin múlt ifj. Dobrovitz József élete

Orvosai szerint óriási szerencséje volt, hogy a kés a tehetséges fogathajtónak nem az ütőerét vágta át, mert akkor azonnal elvérzett volna.

Ma hazaengedik ifj. Dobrovitz Józsefet, akit szombat éjszaka egy vecsési étterem előtt késeltek meg. Idősebb Dobrovitz József, aki maga is fogathajtó világbajnok a ma reggeli Mokkában elmesélte, hogyan is zajlott a fia megkéselésével végződő csetepaté.

„A sportklubunknak volt egy rendezvénye, ahova vártuk őket. Onnan is mentek el az egyik unokatestvérének a születésnapját megünnepelni. A kisebbik unokatestvérének nekiment valaki egy pohárral és leöntötte. Az illetővel mindannyian kijöttek a helységből – az idősebb unokatestvérrel az autójuk mellett álltak, a barátnőik már az autóban ültek – és már éppen megbeszélték a dolgot, barátságban váltak el, amikor oldalról beugrott egy illető és földre terítette a fiamat. Az unokabátyja odament, lefogta az illetőt, aki erre nekitámadt, majd hárman-négyen a földre terítették rugdosták a rokont. A fiam odaszaladt, senkit nem ütött meg, csak húzta le az unokatestvéréről a támadókat, amikor hátulról őt is fejbe rúgták. Földre esett, védte a fejét, mert őt is rugdosták. A következő emléke az, hogy barátnője és a kisebbik unokaöccse emelik föl a földről. A verekedés ekkor már állt, de az illető még odaugrott, és Józsi egy ütést érzett a karján. Első pillanatban nem is érezte, hogy ez szúrás volt, csak a következő másodpercekben kezdte érezni, hogy lezsibbadt az ujja, a keze és elönti a forróság a karját.”

Az elkövetőt és a verekedésben részt vevő társait a vecsési kapitányság másnap elfogta, előállította. Az is kiderült, hogy a késelőt ifj. Dobrovitz József nem ismerte korábbról, a rendőrség által mutatott fénykép alapján azonosította be. Egyes sajtóhírek szerint az elkövető egy megyei bírónő fia. Ezt id. Dobrovitz József nem tudta megerősíteni, igaz, nem is cáfolta azt.

A még csak 20 éves Dobrovitz József rendkívül tehetséges fogathajtó, tagja az augusztusi világbajnokságra készülő csapatnak. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a késelés okozta sérülések ideget is károsítottak-e, így szükség lesz-e újabb műtétre, műtétekre, vagy sem. Az orvosok szerint mindenképpen szerencséje volt. A kés srégen a bicepszét és a tricepszét szúrta át. Ha egyenesen és egy centivel följebb hatol be, akkor az ütőerét vágja keresztül, és szinte azonnal elvérzett volna.

Így hajt ifj. Dobrovitz József

 

Bizakodó vagyok. A késelés megviseli őt, de csak fizikailag. Igazából a világbajnokságon való szereplés veszélybe kerülése az, ami Józsit lelkileg leginkább megviseli. Ő az egyetlen fogathajtó, aki a profi fogathajtásban ilyen fiatalon ilyen magasra jutott. 2009-ben első évében akadályhajtásban nyertek ezüstérmet, tavaly pedig tagja volt a bredai Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert csapatnak. Ebben az évben a család és a szponzorok is mindent megtettek annak érdekében, hogy olyan háttere legyen, olyan fogatot biztosítsunk számára, amivel a világbajnokságon esélyes legyen akár a végső győzelemre is.”

A család a szponzori szerződések teljesítésének elmaradása esetén feltehetőleg kártérítési pert indít az elkövető ellen. Az már biztos, hogy a szerződések szerint soron következő versenyeken, például a négy hét múlva kezdődő Fedett pályás magyar bajnokságon nem tud bakra ülni. Nagy a valószínűsége annak is, hogy az első világbajnoki válogatón sem állhat rajthoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik