Pályán kívül

Manchesteri bravúr

A hétvégén a Manchester United fél óra alatt behozta három gólos hátrányát a Chelsea-val szemben. A házigazdák a bírót is hibáztatják.

Vasárnap délután az angol bajnokság egyik legizgalmasabb meccse következett. A Chelsea fogadta a Manchester United csapatát.(aki most kapcsolódott be, azok kedvéért mondom el, Manchester United szurkoló család vagyunk) Délelőtt szánkóztunk a gyerekekkel, amiről  annyit kell tudni, hogy a férjem egy órán át húzta őket a friss hóban. Ennek következményeként kidőlt. A vasárnapi hús elfogyasztása után úgy döntöttünk DVD-zünk a meccsig. Az uram persze elaludt, de félálomban még meghagyta, keltsem fel az első félidő közepén. (Valószínűleg érezte, hogy ott válik izgalmassá)

Negyed hatkor bekapcsoltam a tévét, ahol a meccs helyett csupán egy műszaki hibakód jelent meg. A tányéros tévével gyakran előfordul az ilyesmi, kiváltképpen ha esik a hó. Csizmát húztam és kimerészkedtem a teraszra, ahol kiderült, hogy a tányéron egy deka hó sincs.

Szokásos eljárás következett, áramtalanítás, újra tervezés, de semmi. Már láttam, amint az emberem szeme szikrákat szór a dühtől, majd tárcsázza a szolgáltató hibabejelentőjét, hogy lemondja a szerződést. Meg akartam óvni őt az agyvérzés közeli állapottól, ezért tettem még egy próbát. A kép visszajött, és éppen abban a pillanatban lőtte be a Chelsea a második gólját, amivel 2:0-ra vezetett. Ez rosszabb, minthogy elment az adás. Ez konkrét, ezen nincs mit szépíteni. A sötét képernyő még hordozta volna magában a reményt, hogy a Manchester United pontot szerez. De így?

Tudtam, hogy itt finom és gyöngéd ébresztésre van szükség, és lehetőleg minél tovább titkolnom kell a meccs állását. Homlokon csókoltam hát a férjemet és közöltem, hogy van egy jó meg egy rossz hírem. Mivel egy csepp érdeklődést sem mutatott, folytattam. Az jó:nem működött a tévé, de már megcsináltam. A rossz: 2:0 a meccs, és hát nem ide. Egy halk káromkodással konstatálta az eseményeket és tévé elé ült, hátha. Ekkor jött a harmadik Chelsea gól. Szerintem itt visszaaludhatott, mert a csöndet szinte vágni lehetett. Majd a Manchester esélyt kapott egy büntető formájában, amit Rooney bevágott. Néhány perc múlva pedig egy újabb tizenegyes is értékesített és ezzel 3:2-re változott az eredmény. Itt már az uram is felült a kanapén. Amikor az United kiegyenlített a nagyobbik fiunkkal ugráltak örömükben. A vendégszurkolók önkívületi állapotba kerültek, a Chelsea drukkerek pedig hosszú tömött sorokban hazafelé indultak kvázi a 85. percben. Az eredmény 3:3 marad, amivel a United továbbra is a második a tabellán. De hol van még a vége?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik