Pályán kívül

Halálra verték a drukkert, enyhítettek a büntetésen

A belgrádi fellebbviteli bíróság 14 szerb futballhuligán büntetését mérsékelte. 2009 szeptemberében halálra vertek egy francia futballszurkolót.

Egy évvel ezelőtt, január 25-én az első fokon eljáró bíróság még összesen 240 év börtönbüntetést szabott ki a vádlottakra, a legsúlyosabb büntetés 35 év szabadságvesztés volt, a legenyhébb négy év. A fellebbviteli bíróság azonban 15 évre csökkentette a legsúlyosabb büntetés mértékét.

A bíróság rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a körülményeket, de a vádlottak többségének esetében nem vette figyelembe ezeket a körülményeket a büntetés kiszabásakor.

Brice Taton a francia első osztályú FC Toulouse csapatát kísérte el 2009 szeptemberében a szerbiai fővárosba az Európa Liga csoportkörének első mérkőzésére. A meccs előtt néhány órával egy bár teraszán üldögélt társaival Belgrád központjában, amikor a belgrádi Partizan vasrudakkal, baseballütőkkel és fáklyákkal felszerelkezett drukkerei rájuk támadtak. Tatont brutálisan összeverték; súlyos fej- és mellkasi sérülésekkel vitték kórházba, ahol kómába esett, és tizenkét nappal később meghalt. 28 éves volt.

Film is készült az esetből:

A fellebbviteli bíróság fenntartotta a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádját, de megítélése szerint még a csökkentett mértékű büntetések is “teljes mértékben elérik céljukat”.

Az ügy két fő vádlottja, a még mindig szökésben lévő Djordje Prelic és Dejan Puzigaca, 35, illetve 34 éves szabadságvesztését 15, illetve 14 évre csökkentette a fellebbviteli bíróság. A két másik elkövető 30-30 év helyett 13-13 évet tölt rácsok mögött. További nyolc személy, akiket korábban 11 és 14 év közötti börtönbüntetésre ítélt a bíróság, hét és nyolc és fél év közötti szabadságvesztés vár.

Brice Taton halála Franciaországban és Szerbiában is nagy felzúdulást keltett, szerb politikusokból és vezető állami hivatalnokokból a futball-huliganizmus felszámolásáról szóló fogadkozásokat és döbbent csodálkozást kifejező nyilatkozatokat váltott ki. Szerbiában régóta súlyos gond a lelátói és az utcai szurkolói erőszak.

Megemlékezés Toulouse-ban három éve:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik