Pályán kívül

Lionel Messi, én így szeretlek

A zsenialitást el kell ismerni, így félreteszem a Barca ellenérzésemet és ország-világ előtt beismerem: Messi egyszerűen fantasztikus.

Kapcsolódó cikkek

Számos támadás ért negatív gondolataimért amelyekkel a Barcelona csapat illettem Elismerem, nem voltam túl kedves hozzájuk, de mindenkit meg szeretnék nyugtatni, hogy ez továbbra sem lesz másképpen. Ennek ellenére pontosítanék néhány dolgot. Ugyanis a Barcelonában van három tényező, amit kifejezetten szeretek: Xavi, Iniesta és Messi. Ha összeállíthatnám az álom focicsapatot, ők hárman biztosan benne lennének, mégis kiemelném Messit. Amikor először láttam focizni, mindössze tizenhat éves volt. A férjem már akkor mondta, figyeljem meg, ez a srác lesz az új Maradona.

Ezt valószínűleg az isteni Diego is így gondolta, hiszen a 2005-ös VB-n, a 2007-es Copa American és a 2008-as pekingi olimpián is figyelte Messi teljesítményét, aki mindvégig bravúros és szemet gyönyörködtető focival ajándékozta meg a szurkolókat. Egyszerűen jó nézni, ahogy focizik, és olyan könnyűnek tűnik a futball, ahogyan ő játsza.

Maradona később az Argentin válogatott szövetségi kapitányaként sem csinált titkot abból, milyen nagyra tartja az ifjú Messit. Apukám és a férjem úgy vélik, ami nekik anno Maradona volt, az most a fiatalabb generációnak Messi.

 

 

Vitathatatlanul népszerű, egyedülállóan tehetséges. Mégis megmaradt szerény, kedves srácnak. És ebben egyáltalán nem hajaz említett példaképére, aki hiába egyértelműen a világ legjobb focistája, mégis folyamatosan a botrányaival került az újságok címlapjára. Lionelt azonban, hála a guadeloupe-ai szűznek, nem ilyen fából faragták. Nem bunyózik részegen kocsma előtt, nem érintkezik éjszakai pillangókkal, nem drogozik, és remélem, kezezni sem fog soha.

Igazi profi sportember, aki tudja és el is éri, amit akar. Szeretni való szimpatikus figura, úgyhogy miért ne szeretném? Ráadásul nagyon tetszik, ahogy legutóbb Christiano Ronaldoról nyilatkozott. Elmesélte, évek óta nagy figyelemmel kíséri a játékát, és igazán remek ellenfélnek tartja őt. Messi azt is elárulta, hogy gyakran C. Ronaldo karakterét választja ha videojátékkal focizik. A női megérzésem azt súgja, hogy idén az Aranylabda is az övé lesz, és el kell ismernem, jogosan.

De továbbra is hajrá, Real Madrid!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik