Pályán kívül

Jótékonykodnak a sportolók

Hogy mi a közös az újpesti focistákban és a fehérvári hokisokban? Mindkét csapat tesz a rászorulókért – jótékonykodnak.

A fővárosi lila-fehérek az Újpesti Cseriti névre keresztelt karácsonyi jótékonysági akcióhoz csatlakozott. A játékosok különböző ajándékokkal kedveskednek a gyermekeknek. Külön meglepetés, hogy a focisták kézjegyükkel ellátott labdákat ajánlottak fel, melyeket az Újpesti Cseriti árverésre bocsát, és a befolyt összeget a rászoruló újpestiek megsegítésére fordítja. A focilabdákat november 22-én délben, a Szusza Ferenc Stadionban, edzés után dedikálták a sportolók.

Balajcza Szabolcs elmondta: „Nekem két gyermekem van, akik szerencsére nem ismerik a nélkülözést, de azért otthon, szinte naponta szót ejtünk azokról a gyerekekről, akik nehéz körülmények között élnek.”

Lázár Bence, a csapat egyik gólfelelőse kiemelte, hogy nem az ajándékok értéke számít, hanem a segítségnyújtás ténye. Éppen ezért kérte a társait és az újpesti szurkolókat, hogy minél több adománnyal segítsék nehézsorsú embertársaikat. Az Újpest FC által dedikált labdákra december 6-ig lehet interneten licitálni.

 

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozói felnőtteknek és gyerekeknek gyűjtenek – immár harmadjára. A fehérvári ördögök a Polgárdi-Szekerespusztán található integrált szociális intézmény lakói, felnőttek és gyermekek számára gyűjtenek.

“Évekkel ezelőtt keresett meg bennünket az otthon vezetője, aki kérte a segítségünket. Minden jó ügy mellé igyekszünk odaállni, ezúttal sem volt ez másként. Több teherautó ruhaneműt, egyéb, használati tárgyat gyűjtöttünk össze az elmúlt két esztendőben, amit december közepén, a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban juttatunk el az intézmény lakóinak. A klub vezetői, a csapatkapitány, valamint több játékos látogat el Polgárdi-Tekerespusztára, ahol a lakók műsorral, általuk készített ajándékokkal kedveskednek nekünk. Megható az a szeretet, amivel körülvesznek bennünket” – mondta Ocskay Gábor, a szakosztály igazgatója.

Az idei gyűjtés tegnap, azaz kedden, a Linz elleni hazai összecsapáson indult, a folytatásban három hazai találkozón, a november 27-én vasárnap megrendezésre kerülő, Klagenfurt elleni derbin, december 9-én, pénteken a Vienna Capitals elleni mérkőzésen, valamint december 11-én, a Sapa Fehérvár-Villach találkozón lehet letenni a már nem használt, zsákokba csomagolt ruhaneműket, cipőket, ágyneműket, törölközőket az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok főbejáratánál elhelyezett konténerekbe. A rendkívül szűkös anyagi lehetőséggel rendelkező intézmény lakói nagy örömmel veszik a felajánlásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik