Negyedmillió dollár a japán atlétikai szövetségnek

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 250 ezer dolláros segítséget nyújtott Japánnak az országot ért természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére.

Az adományt főként a március 11-i földrengés és szökőár következtében megrongálódott atlétikai létesítmények felújítására, és az iskolások atlétikai programjára fordítják – mondta Kono Johej, a japán szövetség elnöke azt követően, hogy ünnepélyes keretek között átvette a támogatásról szóló csekket Lamine Diacktól, az IAAF múlt héten újraválasztott elnökétől.

A nemzetközi szövetség közleménye szerint Diack az eseményen kiemelte: Japán példát mutat abból, hogy egy természeti katasztrófa után miként kell újra szervezni az életet, és újjáépíteni az ország azon részét, ahol a szörnyű pusztítás lecsapott.

A földrengésben és szökőárban közel 23 ezer ember halt meg vagy tűnt el.

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.