Pályán kívül

Tévén keresztül üzentek az eltűnt kosarasnak

Immár több mint 2 hete, hogy nyoma veszett a 120-szoros válogatott kosarasnak, Orosz Lászlónak.

A 13-as mezben játszó Benőként ismert Orosz Lászlót május 27-én látták utoljára. Soproni otthonából autóval távozott, a mobiltelefonját nem vitte magával. Csütörtökön az autót megtalálták a Soproni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, de az egykori kosaras kilétéről senki nem tud semmit, családja is csak találgat.

A 120-szoros válogatott kosaras éveken át a Kaposvári Kosár Klub csapatkapitánya volt, de tavaly tavasszal a klub nem hosszabbította meg a szerződését, mert már nem úgy teljesített a pályán, ahogy azt elvárták tőle. Sokan úgy gondolják, a kosaras mélyrepülése akkor kezdődött.

Első házasságából három gyereke született. Ismerősei szerint a válás nagyon megviselte, talán ezért szakította meg a családjával a kapcsolatot. Nem sokkal a válása után Kaposvárról Sopronba költözött, és feleségül vette autóbalesetben elhunyt legjobb barátja, a válogatott center Horváth Zoltán özvegyét. Sokan nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, de ehhez valószínűleg nincs köze az eltűnésének.

László másik nagy szenvedélye a motorozás, éppen ezért egy motoros boltot nyitott a feleségével és egy házaspárral közösen. Benő főleg a rendelésekkel foglalkozott, de olykor eladóként is besegített. Volt egy másik terve is, éttermet szeretett volna nyitni, ezért a közelmúltban még a szakácsmesterséget is kitanulta. A sport befejeztével tehát úgy tűnt, hogy új célokat talált, amiben az ismerősei szerint jól érezte magát.

Hogy miért nem ad magáról életjelet, azt mindenki csak találgatja. Orosz Lászlót családja és barátai hazavárják. Puskás Artúr, a kosaras egyik barátja a Fókuszon keresztül üzent a sportolónak: „Én azt üzenném neki, hogy nagyon várjuk vissza, és most már ne bolondozzon, hanem jöjjön vissza, igyunk meg egy pohár bort, aztán dumáljuk át, hogy mi történt vele az elmúlt napokban”.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik