Pályán kívül

Nyolc hónap fogház Pásztor Istvánnak

A Balatonfüred kézilabdázója 2010 szeptemberében Veszprémben, egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves embert, aki a helyszínen meghalt.

Az elsőfokú eljárást meg kellett ismételni, és az újabb tanácskozás után ismét nyolc hónapos fogházbüntetést kapott a Veszprémi Városi Bíróság ítélete alapján az egykori világválogatott szélső.

A bíróság a 40 éves Pásztor Istvánt öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is, illetve kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. A sportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott tavaly szeptemberben az adott útszakaszon.

Aradi-Kiss Zita bírónő indokolásában hangsúlyozta, hogy az ítéletet az “enyhítő szakasz” alkalmazásával hozta meg. A vádlott javára írta, hogy őszinte beismerő vallomást tett, cselekedetét nagyon megbánta, közlekedési szabályszegést korábban nem követett el, családos, egy gyermek eltartásáról gondoskodik, magas állami kitüntetése van, megbecsült élsportoló, aki közösségteremtő személyiség. A legdöntőbb enyhítő körülménynek azt nevezte, hogy a vádlott azonnal felkarolta az elgázolt ember egyedül maradt, ugyancsak 80 éves özvegyét, akinek 800 ezer forintot adott, és az idős hölgyet azóta is hetenként látogatja, igyekszik neki mindenben segíteni.

A bíróság tanúként hallgatta meg csütörtökön az özvegyet, aki elmondta: nem haragszik Pásztor Istvánra, aki rendszeresen látogatja és segíti; megbocsátott neki.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, Pásztor István védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a megyei bíróságon folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik