Pályán kívül

Overdose-t ünnepelték

A Németországban is kedvencnek számító Overdose győzelmes visszatérését ünnepelték a hétfői berlini lapok.

A magyar versenyló a 2009-ben szenvedett súlyos sérülés, az életét is veszélyeztető savós patairha-gyulladás következményeként tavaly augusztusban Baden-Badenben elvesztette korábbi veretlenségét, és azóta a vasárnapi hoppegarteni futam volt az első versenye. A hatéves pej az 1000 méteres pályán hatalmas fölénnyel verte riválisait, a lovas szakma óriási lelkesedését váltva ki.

A Berliner Zeitung idézte a hoppegarteni pálya tulajdonosát, Gerhard Schöninget, aki szerint Overdose történelmet írt. Nemcsak visszatérésével, hanem azzal is, hogy fantasztikus idővel – 1000 méteren 54,1 másodperccel – pályarekordot döntött. Ráadásul úgy, hogy versenyzői pályafutása során ezen a távon csupán egyszer futott jobb időt. A magyar “csodaló” a hoppegarteni pályarekordot egyébként szenzációsnak számító 3,7 másodperccel javította meg. (Hétfőn a PannoniaOvedose.hu azt írta, hogy Overdose idejét feltehetően elmérték Berlinben, de így is pályacsúcsot futott.)

A berlini újság beszámolója szerint a több ezres közönség hatalmas ovációval ünnepelte a rendkívül sok viszontagságot átélt Overdose győzelmét. Kijutott az ünneplésből a ló társtulajdonosának, Mikóczy Zoltánnak, és nem utolsósorban lovasának, a szerb származású, többszörös német zsokébajnok Andreas Suboricsnak is.

A Berliner Zeitung szerint Overdose visszatért, és ezzel a Berlin melletti Hoppegarten versenypályájának tekintélye is. A pálya tulajdonosai, illetve üzemeltetői már régóta szívükön viselték a magyar ló sorsát, Overdose többször is ott vett részt rehabilitáción, és mindig reménykedtek mielőbbi visszatérésében. Amint az újság fogalmazott: a magyar ló profitált Hoppegartenből, és fordítva.

Idézte a Berliner Zeitung Suboricsot, akivel együtt a ló a vasárnapit megelőzően négy versenyt nyert. Suborics szerint korábban olyan hírek terjedtek el, hogy Overdose már nem olyan gyors, mint azelőtt. Ezzel szemben a vasárnapi versenyen – miként fogalmazott – egyszerűen zseniális volt. “Ha ilyen állapotban marad, még sok fényes győzelem várhat rá” – nyilatkozta a lovas, jelezve azt is, hogy “társként” mindig készen áll.

A társtulajdonos Mikóczy Zoltán az MTI-nek vasárnap kijelentette: a júniusi angol derbin, a Royal Ascoton Overdose-t minden valószínűség szerint Suborics lovagolja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik