Pályán kívül

A teniszcsillag a magyarokat szidta, bírságot kapott

Megbírságolta a romániai országos diszkriminációellenes tanács Ilie Nastasét, aki a romákat és magyarokat sértő kijelentéseket tett.

A Krónika és az Új Magyar Szó című napilapok írás szerint 600 lejre (140 euró) bírságolták a hetvenes évek egyik legnagyobb teniszcsillagát, aki egyebek között két Grand Slam-tornát nyert pályafutása alatt.

Nastase egy októberi lapinterjúban kijelentette, hogy Nicolas Sarkozy francia államfőnek igaza van a romakérdésben. Rámutatott: ha ő Románia államfője lenne, a romániai romákat a székelyföldi Hargita megyébe telepítené, mert így megváltozna a régió etnikai aránya is. Székelyföldön ugyanis magyarok alkotják a lakosság többségét. A diszkrimináció-ellenes tanács döntése szerint Nastasét a roma közösséget sértő kijelentése miatt bírságolták meg.

A volt sportoló Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét is élesen támadta ugyanabban a lapinterjúban. Most pedig azt mondta, a bírságot csak akkor fizeti ki, ha “Tőkést börtönbe zárják”. Nastase szerint ugyanis az EP alelnöke folyamatosan sértegeti a románokat, és szerinte megengedhetetlen az a korábbi nyilatkozata, miszerint december 1-je, a románok nemzeti ünnepe, gyásznap a magyarok számára – olvasható a Gandulban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik