Pályán kívül

Utazási irodában dolgozik Béres Alexandra

A kilenc hónapja boldog édesanya nem az edzőteremben, hanem egy XI. kerületi utazási irodában tűnt fel.

Alexandra elárulta: nyáron a munkája nagy része szervezésből áll. Feladata, hogy a külföldön nyaraló magyar vendégek a lehető legelégedettebben térjenek haza a vakáció után. Az egészséges élet hirdetője, ezért is kérték fel a munkára: olyan animátorokat kerestek és képeztek ki, akik a nyár folyamán játékos vetélkedőkkel, családi programokkal gazdagítják a nyaralni vágyók élményeit. Akik szeretnék, azokat meg is tornáztatják.

Ráadásul munkáját otthonról is végezheti, ami kislánya miatt fontos. A kis Panna egyébként örökölte édesanyja génjeit: 9 hónapos, de már tornázik és táncol – adta hírül a hot! magazin.

Béres Alexandra egyébként nem szeretné egy idő után kislányát újságban mutogatni. Úgy döntött, Panna egyéves kora után nem teszi majd lehetővé, hogy a gyermeket fotózzák, férjével azt szeretnék, ha nem lenne nagy felhajtás a kislány körül.

Úgy véli, elég sokrétű, amit csinál, hiszen edzőteremben és utazási irodában is dolgozik, de próbál minél kevesebb időt munkával tölteni, hogy gyermekével lehessen.

„Ez az időszak nem jön vissza, és Pannának szüksége van az anyukájára” – vélekedett Béres Alexandra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik