Forma-1

Vége a találgatásoknak, Sergio Pérez marad Verstappen csapattársa

Mark Thompson / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mark Thompson / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A Forma-1-ben szereplő Red Bull a Kanadai Nagydíj hetén tudatta, hogy Sergio Pérez a csapatnál marad.

A mexikói versenyző további két évre írt alá.

A szezon nagy részében ment arról a találgatás, ki lesz majd Max Verstappen csapattársa, Pérez ugyanis sokszor a várakozáson alul teljesített. A Ferraritól távozó Carlos Sainzot tartották sokan erős jelöltnek, de a Red Bullnél végül biztonsági lépésre szánták el magukat és az állandóságra szavaztak. Az ESPN azt írja, a hírekkel ellentétben a csapat mindig is a hosszabbításra hajlott inkább, nem pedig Pérez leváltására.

A 34 éves Pérez 2021 óta versenyez a Red Bullnál, öt futamgyőzelme volt a csapatnál. Első évében a negyedik, majd a harmadik, legutóbb pedig a második lett a világbajnoki pontversenyben. Mind a három évben csapattársa, Max Verstappen végzett az élen. Pérez 2024-et két második hellyel kezdte, és ugyan volt azóta két további dobogós helyezése, összesítésben csak az ötödik, miközben már Charles Leclerc, Lando Norris és Sainz is előtte van, illetve nyert már idén futamot.

Kapcsolódó
Szezon végén elhagyja csapatát a Forma-1-es versenyző
Esteban Ocon szerződését nem hosszabbítja meg az Alpine.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik