Forma-1

Verstappen mögötti öldöklő küzdelemmel zárult az F1-es szezon

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP

Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnapján, de az izgalmakat a második helyért vívott csata hozta.

Az utolsó futam előtt már ismert volt, hogy a Red Bull pilótája világbajnoki címet nyert, csapattársa pedig második helyen zárt, míg az istálló a konstruktőri vb-címet is behúzta ennek hála. A Red Bull mögött viszont rendkívül szoros a mezőny, azért minden pozíciónak jelentősége volt a csapatok számára.

Charles Leclerc a második pozícióból rajtolhatott és a verseny elején még meg tudta szorongatni Verstappent, de erről kénytelen volt lemondani az idő múlásával. Már csak azért is, mert Lando Norris is bekezdett és csak azért nem sikerült jobban beleszólnia a dobogóért zajló csatába, mert a 15. körben a szerelők elszúrták a boxkiállását. George Russell autóján viszont villámgyorsan cserélték az abroncsokat, amivel megérkezett a pozíciós csatába a Mercedes pilótája.

A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, amivel a Mercedes állt jobban a konstruktőrök versenyében. Carlos Sainz teljesen esélytelen volt a pontszerzésre, így a Ferrari egyetlen esélye az maradt a második helyre, ha Sergio Pérez megelőzi a harmadik helyen autózó Russellt. A mexikói azonban egy ütközés miatt öt másodperces büntetést kapott, amivel lényegében eldőlt, hogy a Red Bull mögött a Mercedes lett a második, a Ferrari pedig a harmadik.

A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban. Verstappen ennek megfelelően őrült nagy előnnyel, 575 ponttal lett első, míg Pérez 285 pontot szorgoskodott össze. A képzeletbeli dobogó Lewis Hamilton lett 234 ponttal, Leclerc és Fernando Alonso pedig csak egy ponttal előzte meg a 205 pontos Norrist.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik