Forma-1

Egy meglazult csatornafedél nyírta ki Sainz Ferrarriját Las Vegasban

ANGELA WEISS / AFP
ANGELA WEISS / AFP

Egy meglazult aknafedél miatt mindössze 21 percig tartott a Forma-1-es világbajnokság Las Vegas-i Nagydíjának első szabadedzése, melyen Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

A gyakorláson még tíz perc sem telt el, amikor Leclerc ferraris csapattársának, Carlos Sainznak az autóján olyan sérüléseket okozott az aknafedél, hogy nem tudta folytatni. Ezt követően percekig állt a tréning, majd az illetékesek az edzés lefújása mellett döntöttek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) később azt közölte, hogy a hiba miatt valamennyi aknafedelet ellenőrizni kell, ezért nem folytatódhatott a körözés a 6,2 kilométeres pályán, melyen ugyanakkor közép-európai idő szerint 9 órától indul a második szabadedzés.

A Ferrari csapatfőnöke, Frederick Vasseur a Forma-1-ben elfogadhatatlannak nevezte a hibát, egyúttal jelezte, Sainz autója olyan súlyosan sérült, hogy a spanyol pilóta nem tud részt venni a második tréningen.

A nyitóedzést, amely érdemben tíz percig sem tartott, Leclerc nagy fölénnyel nyerte meg.

A második szabadedzést eredetileg közép-európai idő szerint 9 órától rendezték volna, ám legkorábban 11 órakor kezdődhet el – ha a szükséges munkálatokkal végeznek addig. A gyakorlás 60 perc helyett 90 perc hosszúságú lesz.

Az M4 Sport helyszíni tudósítója az élő közvetítésben arról számolt be, hogy az utcai pályán helyi idő szerint 17 óráig bárki közlekedhet, a szervezőknek csupán egy órájuk van az előkészítésre, és a napi program után a helyszínt újra megnyitják a forgalom előtt.

Ez az egyik oka a nehézségeknek, illetve az is gondot okozhat, hogy az új helyszínen nincsenek még meg a rutinok.

Eredmények, 1. szabadedzés:

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:40.909 perc
2. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:43.446
3. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:44.261
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:44.397
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:45.365
6. George Russell (brit, Mercedes) 1:45.497

 

további program:
2. szabadedzés 11.00

 

szombat:
3. szabadedzés 5.30
időmérő edzés 9.00

 

vasárnap:
futam 7.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik