Forma-1

Charles Leclerc-é a pole Austinban, Max Verstappen a hatodik helyről rajtol

Chris Graythen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Chris Graythen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Charles Leclerc nyerte az Amerikai Nagydíj időmérő edzését, miután az őt legyőző Max Verstappen körét érvénytelenítették.

Verőfényes napsütésben gurultak ki a pilóták az austini pályára száguldozni, de nagy meglepetéseket nem okoztak a legjobb idők. Az első érdekességet Alexander Albon szolgáltatta, aki az első mért körét nem fejezte be, hanem a boxutcába hajtott. Nem sokkal később az első szabadedzést 20 perccel idő előtt befejező Lance Strollnak gyűlt meg a baja újra a fékkel, de némi hűtés után jó esélye volt a továbbjutásra is.

Mindezek ellenére nem csak a kanadai esett ki, hanem csapattársa, Fernando Alonso is. Rajtuk kívül a Willimas két versenyzője sem jutott Q2-be, sőt az etap derekán nagyot javító Nico Hülkenberg is végül 16. helyen zárt. A sérülése után visszatérő és először Alpha Taurit vezető Daniel Ricciardo viszont nem esett ki.

Meglehetősen eseménytelenre sikerült a második szakasz, a két Alfa Romeo és a két Alpha Tauri is kipottyant, Kevin Magnussen viszont gyengécske idővel, 14. helyen zárt. Jöhetett a nagy finálé: előbb Charles Leclerc előzte meg Max Verstappent, majd Lewis Hamilton is. Némi szünet után még mindenki futott egy kört, Lando Norris nagyot javított, amivel második helyet szerzett,

Verstappen az utolsó előtti kanyarban viszont mind a négy kerekével elhagyta a pályát, így elvették az idejét – amivel élen zárt volna – és hatodik helyről indulhat csak.

Az élen így Leclerc zárt, a képzeleteli dobogóra Hamilton fért még föl, mellőle pedig a Ferrari spanyolja, Carlos Sainz. Az austini hétvége programja szombaton a sprintkvalifikációval folytatódik magyar idő szerint 19:30-tól, majd éjfélkor sprintfutamot rendeznek. Vasárnap pedig este kilenckor kerül sor az Egyesült Államok Nagydíjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik