Forma-1

Az egész F1-es világ a Red Bull megdöbbentő bejelentésének kiszivárgásán pörög

Kym Illman/Getty Images
Kym Illman/Getty Images

Reagált a Red Bull Forma-1-es csapata azokra a pletykákra, amelyek szerint Sergio Pérez 2023-ban visszavonul a sportágtól.

A mexikói versenyzőnek borzalmasan alakult a szezon második fele, legutóbbi három futamon mindössze 5 pontot szerzett és egyre inkább lehetett a leváltásáról olvasni. Egy céges vacsoráról egészen konkrét pletykát is kiszivárogtatott egy informátor, amely szerint a Mexikói Nagydíj után jelentené be az istálló, hogy Pérez nem tölti ki 2024-ig érvényes szerződését.

Mivel Pérez év elején úgy nyilatkozott, hogy még 3-4 évig szeretne száguldozni, meglehetősen sokkoló lenne ez a fordulat. A pilóta közösségi oldalain nevető emojikkal reagált a felvetésre, a PlanetF1 portál kérdésére pedig az istálló több alkalmazottja is értetlenkedett csupán a felvetésre.

Semmi sem igaz belőle, ez egy álhír

– közölte a GPBlog kérdésére a Red Bull F1-es csapatának szóvivője is.

A pletyka kirobbanása óta viszont azonnal beindultak a találgatások, hogy ki is lehetne Max Verstappen következő csapattársa. A német Auto Motor und Sport konkrét elképzeléssel állt elő: Daniel Ricciardo. Az ausztrál helyét pedig Liam Lawson venné át ez esetben az Alpha Taurinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik