Mark Thompson / Getty Images
Forma-1

George Russell az utolsó körben rohant a falba, Carlos Sainz nyert Szingapúrban

Carlos Sainz nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Nagyjából eseménytelenül indult a futam, a rajtnál egyedül Lewis Hamilton szorult ki a pályáról egy pillanatra, de a jogosulatlan pozíciókat visszaadva elrendeződött a mezőny. Ennek ellenére Juki Cunoda autója nagyon korán feladta a küzdelmet, pedig a szokásosnál lassabb átlagsebességgel mentek körbe-körbe a kocsik.

Carlos Sainz jól rajolt, el is húzott, a Ferrari pedig szándékosan leszakította róla Charles Leclerc-t, hogy amennyire lehet, lassítsa az üldözőket. Ez be is jött, egészen a 20. körig, amikor Logan Sargeant autója alulkormányozott lett és a falba ütközött. A virtuális biztonsági autó érkezésével rengetegen rohantak a boxba, a forgalom miatt pedig Leclerc balszerencsés volt és hárman is megelőzték.

Az igazán balszerencsés csapat így is az Aston Martin volt, amelyben Lance Stroll eleve nem állt rajthoz, Fernando Alonso második kerékcseréjénél pedig több probléma is adódott, végül pedig az utolsó helyen ért emiatt célba. A spanyol pilóta így is történelmet írt, amiért több mint 100 000 km-t vezetett F1-es versenyen.

Sokáig úgy tűnt, nem lesznek már komoly izgalmak, csakhogy Esteban Ocon alatt megállt az Alpine a 43. körben, pedig a francia jól állt. Az újabb virtuális biztonsági autós fázissal kicsit közelebb került a mezőny, eddigre pedig már elég különböző stratégián és gumikkal száguldoztak a csapatok.

A hajrá aztán komoly izgalmakat hozott, Sainz mögött Lando Norris cirka másfél másfélperccel hajtott, de a Mercedes két versenyzője, George Russell és Hamilton is durván rálépett a gázpedálra. Végül a négy pilóta egy másodpercen belül került, de mint kiderült, ezt Sainz szándékosan csinálta.

A spanyol versenyző ugyanis azzal számolt, hogy ha engedi Norrist használni a DRS-t, akkor jobban tud védekezni az őrült tempóban érkező Mercedeseket. Sainz terve bevált, Russell pedig annyira próbálta kicentizni az utolsó köröket, hogy végül csak belehibázott és a falban fejezte be a versenyt.

A végeredmény végül nem változott, Sainz első, Norris második, Hamilton pedig harmadik helyen ért célba. Leclerc negyedik lett, míg a gyengélkedő Red Bull címvédője, Max Verstappen az ötödik helyig lopakodott föl. Oscar Piastri is nagyot autózott, tíz helyet javítva hetedikként ért célba, az Alpha Tauri beugrója, Liam Lawson nyolcadik hellyel pontot szerzett.

Szingapúri Nagydíj

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik