Forma-1

Alonso a rossz döntései miatt nem nyert több vb-címet

Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Lando Norris, a Forma-1-ben szereplő McLaren brit versenyzője volt a Beyond the Grid-podcast legutóbbi adásának vendége, a beszélgetés során pedig sok témát érintett, köztük az egyik legérdekesebb az volt, milyen is belülről a pilóták élete. Norris ugyanis arról beszélt, mennyire fontos a türelem, mert nem biztos, hogy egy jó versenyzőnek egy olyan autó jut, amivel győzelmekért harcolhat, ugyanakkor nem biztos, hogy megéri elhamarkodott döntéseket hozni. Példaként Fernando Alonsót hozta fel.

Szerencse is kell. Fernando Alonso a Forma-1 történetének egyik legjobb versenyzője. Sokan mondják – az ő hibája vagy sem –, hogy rossz döntéseket hozott a csapatválasztásaikor. Lehetne már ötszörös világbajnok is, kettőnél tart

– mondta Norris, aki azzal folytatta, bár nem éppen a legigazságosabb sorozat az F1, talán ez teszi különlegessé is.

Alonso még 2011-ben mutatkozott be a Minardinál, majd a Renault-hoz szerződött, amellyel 2005-ben és 2006-ban nyert vb-címet. Ezt követően a McLarenhez igazolt, de nagyon nem működött a párosa Lewis Hamiltonnal, így visszatért a Renault-hoz. Később aztán neki sem sikerült világbajnoki címet szerezni a Ferrarival, volt még aztán a McLarennél, majd két év kihagyás után az Alpine-nál. Idénre szerződött az Aston Martinhoz, amellyel jelenleg a két Red Bull mögött a harmadik helyen áll.

Túraautóban is jeleskedett, kétszeres Le Mans-i 24 órás győztes, illetve 2019-ben az endurance-vb-t megnyerő csapat tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik