Forma-1

Ayrton Senna 30 éve mutatta be minden idők egyik legemlékezetesebb első körét

Paul-Henri Cahier / Getty Images
Paul-Henri Cahier / Getty Images

Ayrton Senna pályafutása során megannyi emlékezetes pillanattal megörvendeztette a Forma-1-es szurkolókat, de még ezek közül is kiemelkedik, amit az 1993-as Európai Nagydíjon produkált a rajtot követően. Az 1993. április 11-én, pocsék időben rendezett donningtoni futamon a negyedik rajtkockát szerezte meg, ám a start után a Michael Schumacher elleni csatáját kihasználta Karl Wendlinger, a brazil így az ötödik helyen vette be az első kanyart.

Innen indult a csoda, amit a drukkerek elneveztek az Istenek körének.

Senna ugyanis megdöbbentő magabiztossággal találta meg a tapadást, miközben a többiek láthatóan szenvedtek ugyanezzel. A McLaren-Ford versenyzője sorra vadászta le a riválisokat, előbb Schumachert, majd Wendlingert, Damon Hillt és az utolsó előtti kanyarban Alain Prostot. Senna innentől kezdve nem is engedte ki a kezéből a győzelmet – más kérdés, hogy bár egy második hellyel és két futamgyőzelemmel kezdett 1993-ban, végül Prost nyerte meg a világbajnoki címet.

A tragikus sorsú Senna, aki az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedett, pályafutása során 41 futamgyőzelmet aratott, 80-szor állt dobogón és 65-ször szerezte meg a pole-t. 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben nyerte meg a vébét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik