Forma-1

Norris lezúzta a kocsiját, Verstappen váltója bekrepált, Sergio Pérezé a pole

Peter Fox/Getty Images
Peter Fox/Getty Images

Sergio Pérez nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj időmérő edzését.

Mozgalmasra sikerült az első szakasz, mert Lando Norris rögtön a betonfalnak koccantotta az autóját, amit nem is sikerült megszerelni időben. Mégsen ő volt a legpechesebb a mezőnyben, Logan Sargeant olyan első kört futott, amivel a Q1 végén is még a legjobb tíz környékén lehetett volna, de szabálytalankodott a felvezető körében, ezért elvették az idejét. Ezután megremegett a fiatal pilóta keze, mindegyik további próbálkozásába belebakizott. Norris mellett a két-két Williams- és Alpa Tauri-pilóta pottyant ki.

Sok apró hiba csúszott be a versenyzőknél, Q2-ben már jóval kevesebbet láttunk, de dráma így is akadt: Max Verstappennek bekrepált a váltója és nem tudta folytatni az időmérőt. Ezzel a futamon csak a 15. helyről rajtolhat.

A címvédő mellett kiesett mindkét Haast és Alfa Romeót vezető pilóta. Jöhetett a csata az első helyért, amit viszont ellenállást nem tűrően húzott be Pérez. Sokáig Fernando Alonso állt a második helyen 465 ezredmásodperccel lemaradva, de a semmiből elérepült az utolsó körben Charles Leclerc. Mivel azonban a monacói rajtbüntetést kapott még az időmérő előtt, a második sorból Carlos Sainz indulhat majd.

A nap meglepetését pedig Oscar Piastri okozta, aki mindhárom szakasz utolsó körében robbantott, Q3-ban a kilencedik helyen zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik