Forma-1

Stroll még néhány könnycseppet is hullatott az ütközés után

ANDREJ ISAKOVIC / POOL / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / POOL / AFP
Nagyszerűen kezdte a Forma-1-es világbajnokságot az Aston Martin csapata, amely a Bahreini Nagydíjon egy harmadik (Fernando Alonso) és egy hatodik helyet (Lance Stroll) szerzett. A két pilóta azonban közel járt ahhoz, hogy már a futam elején kiessen, ugyanis az első körben koccantak egymással.

Alonso és Stroll a nyitókör 4. kanyarjában találkoztak, amikor Stroll kocsijának orra Alonso jobb hátsó kerekét találta el. Szerencsére azonban egyik járműben sem keletkezett kár, így mindketten folytatni tudták.

„Későn fékeztem, és csak összekoccantunk. Igazán szörnyű időzítés volt, mindezt akkor, amikor mindketten ilyen nagyszerű autóval rendelkeztünk. Szerencsére megmenekültünk, és jó versenyt futottunk” – nyilatkozta Stroll.

A kanadai pilóta indulása sokáig veszélyben volt, ugyanis két hete kerékpáros edzés közben balesetet szenvedett, ezért a szezon előtti teszteket ki is kellett hagynia.

„Szörnyű volt a kerékpáros baleset, főleg, amikor az orvosok azt mondták nekem, talán Ausztráliában vagy Bakuban versenyezhetek csak. Nehezen láttam meg a fényt az alagút végén, szerencsére egy hihetetlen orvosi csapat segített.”

Stroll elárulta, az ütközés után nagy fájdalmai voltak.

Nagyon égett a csuklóm, még néhány könnycseppet is hullattam

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik