Forma-1

Meghalt Tony Brooks, a Forma-1 hőskorának egyik sztárja

PA Images via Getty Images
PA Images via Getty Images

Kilencvenéves korában elhunyt Tony Brooks Forma-1-es autóversenyző, aki az 1950-es és az 1960-as években hat futamgyőzelmet aratott.

Sir Stirling Moss 2020-as halála óta Brooks volt az utolsó élő pilóta azok közül, akik az 50-es években nyertek F1-es nagydíjat.

Brooks haláláról az évente sorra kerülő goodwoodi autósportfesztivál szervezői számoltak be a Twitteren. Azt írták, a brit versenyző volt „az egyik legnagyobb pilóta a Forma-1 történetében, aki soha nem lett világbajnok, pedig hat futamon is győzött”.

Books a hat évig tartó pályafutása során 39 F1-es viadalon indult, és 1959-ben második lett a világbajnoki pontversenyben a Ferrarival, míg egy évvel korábban harmadikként zárt a Vanwall versenyzőjeként. Hat futamgyőzelme mellett háromszor rajtolhatott az élről, és 10 alkalommal állt dobogón.

Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is megemlékezett a legendás pilótáról: „egyike volt azoknak a különleges versenyzőknek, akik úttörők voltak, és feszegették a határokat egy olyan időszakban, amikor mindez óriási kockázattal járt”.

A kiemelt képen Brooks (balra) és Moss látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik