Forma-1

Hamilton az új motorral odapörkölt az időmérőn

PAULO LOPES / Agência Estado via AFP
PAULO LOPES / Agência Estado via AFP

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati sprintfutamon ő rajtolhat majd az élről.

Másodikként a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) végzett a finn Valtteri Bottas (Mercedes) és a mexikói Sergio Pérez (Red Bull-Honda) előtt.

A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába.

Az idei vb-sorozatban ez a harmadik sprinthétvége, korábban Silverstone-ban, majd Monzában tesztelték ezt az újítást.

A szombaton magyar idő szerint 20.30-kor kezdődő, 103 kilométer versenytávú, 24 körös sprintfutam végeredménye határozza meg a vasárnapi rajtsorrendet, ráadásul az első három helyezettje világbajnoki pontot kap, az első hármat, a második kettőt, a harmadik pedig egyet.

Hamiltonra öt rajthelyes büntetés vár a vasárnapi futamon, mert kicserélték erőforrásának belső égésű motorrészét. A szankció a szombati sprintfutamot nem érinti.

Kapcsolódó
Hamilton még nehezebb helyzetbe került a Verstappennel vívott harcban
Bevállalt egy büntetéssel járó motorcserét.

A sprintfutam rajtsorrendje:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

 

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

 

3. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

 

4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)

 

A további program:
szombat:
2. szabadedzés 16.00
sprintfutam 20.30

 

vasárnap:
futam 18.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik