A Mercedes bejelentette hivatalos honlapján, hogy George Russell lesz Lewis Hamilton párja a 2022-es szezonban.
Russellt évek óta a mezőny egyik legtehetségesebb pilótájaként tartották számon, a 2020-as idény végén pedig már ült is Mercedes-autóban, amikor koronavírusos Hamiltont pótolta a Szahíri Nagydíjon. Az idei szezonban is remekel Russell, a botrányosra sikerült Belga Nagydíj időmérőjén szenzációs volt az időmérőn, másodikként végzett. Ez volt az első dobogós helyezése is, mivel a verseny két körig tartott csupán a biztonsági autó mögött.
A következő szezonban több csapatban is változnak a párosok, miután Kimi Räikkönen visszavonult és a helyére honfitársa, Valtteri Bottas érkezik majd. Russell távozásával a Williams is várhatóan új versenyzővel vág neki az évnek.