Forma-1

„Vettel már nagyon öreg és a Forma-1-ben minden évben bizonyítanod kell”

Joe Portlock/Getty Images
Joe Portlock/Getty Images

Mark Webber szerint kevés ideje van Sebastian Vettelnek, hogy összekapja magát.

A 2002 és 2013 között 217 futamon szereplő korábbi pilóta a RaceFans-nek adott exkluzív interjújában elárulta, hogy a német pilótára óriási nyomás nehezedik. Vettel a Ferrarinál is állandóan tűz alatt volt, az Aston Martinba pedig már húzónévként igazolt, ezért az első versenyen elért 15. helye Bahreinben nagy csalódás.

Kapcsolódó
Fülöp herceg temetése miatt módosult a Forma-1-es hétvége programja
Kedden jelentették be az időpontváltozásokat a szervezők.

Webber szerint azonban nem kell plusz terhet róni a pilótára, aki elég kritikus saját magával szemben, de a következő hat-hét futam vízválasztó lehet.

Önmaga a legkeményebb kritikusa, nagyon szigorú magával. Most az a legfontosabb feladata, hogy ne temesse maga alá a nyomás, hanem újra nyeregbe kerüljön. Már nagyon öregnek számít, tudja ezt ő is, ezért ketyeg az óra, hogy trófeákat gyűjtsön. A Forma-1-ben minden évben bizonyítanod kell, de ezzel tisztában van. A következő hat-hét futam sorsdöntő lesz

– mondta Webber.

A 33 éves Vettel vasárnap a Emilia Romagna Nagydíjon javíthat a szezon második versenyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik