Forma-1

„Hogy őszinte legyek, nagyon untam” – Verstappennek sem tetszett a Belga Nagydíj

Nem hozott túl sok izgalmat a Forma-1 Belga Nagydíja, az egyébként izgalmas pályán az időmérő három leggyorsabb versenyzője végzett a dobogón – a szombati sorrendben ráadásul. Lewis Hamilton az újabb győzelmével közelíti Michael Schumacher rekordjait, mögötte Valtteri Bottas ért célba, míg ahogy a szezon során többször is, a többiek közül Max Verstappen volt a leggyorsabb.

A Red Bull hollandja elég jól összefoglalta a futamot, amin megint csak a középmezőnyben volt némi izgalom, leszámítva egy nagy balesetet, amiben szerencsére egyik pilóta sem sérült meg.

Hogy őszinte legyek, nagyon untam, nem tudtam semmit csinálni. Nem tudtam tartani a lépést a Mercedesekkel, amikor odaléptek, az utolsó körökben pedig már csak a gumik épségét óvtam

nyilatkozta a futam után Verstappen, aki szerint elég élvezhetetlenné teszi a versenyeket, hogy a kerekekre kell figyelni.

Hatalmas baleset történt a Belga Nagydíjon
Antonio Giovinazzi és George Russell is ripityára törte autóját.

A holland a szezon első futamán kiesett, azóta viszont mindig dobogós volt (egyszer nyert is), a pontversenyben a második helyen áll – igaz, Hamilton mögött 47 ponttal van elmaradva.

Kiemelt kép: Lars Baron / POOL / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik