Forma-1

A Ferrari oda ütött, ahol a Mercedesnek a legjobban fáj

Mivel a Forma-1 szezonja még mindig nem indult el – a tervek szerint július első hétvégéjén, Ausztriában lesz az első futam –, így egyelőre az átigazolási hírekkel és az odamondogatásokkal lehet csak foglalkozni. Utóbbit unta meg Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, aki arra tett megjegyzést, hogy a Mercedes részéről mindig kommentálják a sajtóban a velük történteket, és ha már ezt elmondta, akkor oda is szúrt nekik egy kényes téma, Lewis Hamilton hosszabbítása kapcsán.

Örülök, hogy a Mercedesnek mindig van véleménye rólunk. Ha már: meglep, hogy még nem egyeztek meg Hamiltonnal a hosszabbításról. Mi hamarabb elintéztük volna

magyarázta a La Stampának Binotto, aki azzal érvelt, hogy ők például hamar lerendezték a dolgot Sebastian Vettellel is, megoldották már a pótlását is, míg a négyszeres világbajnoknak van elég ideje eldönteni, hogyan dönt. Ha esetleg a Mercedeshez megy, a jelenlég meg ferraris főnöke szurkolni fog neki.

Végre megvan az idei Magyar Nagydíj időpontja
Az osztrákoknál és a briteknél két-két verseny is lesz.

Mattia Binottónak az sem tetszett, hogy Toto Wolffék leszavazták, hogy az egyik ausztriai futam fordított rajtrácsos legyen. Az olasz szerint így fennáll a veszélye, hogy az olyan helyszíneken, mint Ausztria, vagy Nagy-Britannia, ahol két versenyt is rendeznek az évben, két hasonló futamot láthatnak majd a szurkolók, ami pedig nem fog jót tenni a Forma-1-nek.

Azt szeretem a Forma-1-ben, hogy a legjobb versenyző és a legjobb autó nyer

– magyarázta a döntésüket Wolff.

Kiemelt kép: FLORENT GOODEN / DPPI via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik