Forma-1 koronavírus

Már a júliusi F1-es futamról álmodoznak az osztrákok

A sportminiszteri tisztet is ellátó osztrák alkancellár elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett július 5-i időpontban megrendezzék a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben.

Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom, van esély rá, hogy az adott időben sor kerüljön rá

– idézte Werner Koglert szombaton a bécsi Kleine Zeitung.

Zárt kapus futamokban gondolkodik a Forma-1 vezetése
Ez még mindig jobb, mintha egyáltalán nem versenyeznének.

A politikus elsősorban a biztonsági előírásoknak, az Ausztriába való belépés és az onnan történő kilépés szabályainak betartására hívott fel, majd úgy fogalmazott: „Ha a Forma-1 készen áll, akkor a verseny lehetséges.”

Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.

Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.

Kiemelt fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik