Forma-1

60 év után tér vissza gyári csapatként a Forma-1-be

A 2021-es idényben az Aston Martin gyári csapataként indul a Forma-1-es világbajnoki sorozatban a Racing Point istálló, melynek tulajdonosa, a kanadai Lawrence Stroll, a brit luxusautógyár ügyvezető elnöke lett.

A 60 éves üzletember által vezetett konzorcium 260 millió fontos (114,8 milliárd forint) tőkeinjekciót ajánlott a pénzügyi gondokkal küzdő vállalatnak, amelynek részvényesei ezt hétfőn elfogadták. Stroll azt követően fektetett újra az Aston Martinba, hogy az év elején 182 millió fontért 16,7 százalékos üzletrészt szerzett a cégben.

Az Aston Martin 1960 után tér vissza gyári csapatként a Forma-1-be, az istálló központja pedig Silverstone-ban marad.

Azt gondolom, hogy egyértelműen a Forma-1-ben van a helye egy olyan márkának, amely az Aston Martinéhoz hasonló történelemmel és elismertséggel rendelkezik

– jelentette ki Stroll, akinek 21 éves fia, Lance 2017 óta versenyez az F1-ben.

A Racing Pointnál most az ifjú Stroll és a 30 éves mexikói Sergio Pérez a két versenyző.

Az Aston Martin jelenleg a Red Bull F1-es istálló főszponzora, ez az együttműködés az idei év végén lezárul.

Kiemelt fotó: DPPI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik