Forma-1

Véglegessé vált a Forma-1 2020-as mezőnye

Korábban a témában:

A következő szezonban a kanadai Nicholas Latifi lesz a brit George Russell csapattársa a Forma-1-es Williams istállónál.

A brit csapat csütörtökön, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén jelentette be a 24 éves versenyző szerződtetését, aki jelenleg – két futammal az idény vége előtt – második helyen áll az F1 közvetlen “előszobáját” jelentő Forma-2-es sorozatban.

Latifi eddig a Williams teszt- és tartalékpilótája volt, az idén hat szabadedzésen vezette az istálló F1-es versenygépét. A kanadai pilóta az utolsó szabadon maradt F1-es pilótaülést vitte el 2020-ra.

A lengyel Robert Kubica – 2011-es súlyos ralibalesete után – hét év szünet után az idén tért vissza az elitkategóriába a Williams színeiben, majd szeptemberben bejelentette, hogy az év végén elhagyja a csapatot.

A 2020-as pilótalista

Mercedes: Lewis Hamilton (brit), Valtteri Bottas (finn)
Ferrari: Sebastian Vettel (német), Charles Leclerc (monacói)
Red Bull: Max Verstappen (holland), Alexander Albon (thaiföldi)
McLaren: Carlos Sainz Jr. (spanyol), Lando Norris (brit)
Alfa Romeo: Kimi Räikkönen (finn), Antonio Giovinazzi (olasz)
Haas: Romain Grosjean (francia), Kevin Magnussen (dán)
Renault: Daniel Ricciardo (ausztrál), Esteban Ocon (francia)
Scuderia Alpha Tauri: Danyiil Kvjat (orosz), Pierre Gasly (francia)
Racing Point: Sergio Pérez (mexikói), Lance Stroll (kanadai)
Williams: George Russell (brit), Nicholas Latifi (kanadai)

Kiemelt fotó: HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.