Forma-1

Kidobta egyik pilótatehetségét a Red Bull

Azonnali hatállyal távozott a Forma-1-ben szereplő Red Bull junior programjából Dan Ticktum, írja a Motorsport. A helyét Patricio O’Ward veszi át, aki az IndyCarból érkezik, most hétvégén debütál majd a Forma-2-ben, Ausztriában.

A 20 éves Ticktum 2017-ben került a Red Bull kötelékébe és komoly jövőt láttak benne, tavaly második lett Mick Schumacher mögött a Forma-3-as Eb-n. Idén a Super Formulába küldték tapasztalatot gyűjteni, de rendkívül gyengén kezdte az idényt és biztossá vált, hogy nem fogja megszerezni a megfelelő mennyiségű licence-pontot ahhoz, hogy az F1-ben versenyezhessen jövőre.

Úgy döntöttünk, hogy nem ő a megfelelő ember, aki egyszer talán eljuthat a Toro Rossóba. Megkapta a lehetőséget a bizonyításra, innentől kezdve a versenyzőn múlik ár, hogy megragadja-e két kézzel

mondta Christian Horner, a Red bull csapatvezetője.

A brit Ticktum karrierje nem szokványos, mindamellett, hogy nagy tehetségnek tartották/tartják, 2016-ban eltiltották egy évre, amiért egy versenyen direkt megelőzött több versenyzőt a biztonsági autó mögött.

A nyitóképen Dan Ticktum az áprilisi, bahreini teszten az egyik Red Bullban. Fotó: Lars Baron/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik