Forma-1

Végső búcsút vettek Laudától

Bécsben helyezik örök nyugalomra a 70 éves korában elhunyt háromszoros Forma-1-es világbajnokot, Niki Laudát. Lauda koporsóját a Szent István-székesegyházban ravatalozták fel, így a gyászolók reggel 8-tól 12 óráig róhatták le kegyeletüket a legenda előtt.

Később már zárt körben tartották gyászmisét Lauda emlékére, amelyen korábbi csapattársa, a négyszeres világbajnok Alain Prost olvasott fel egy szöveget az Ószövetségből. A szertartás végén a korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger, az osztrák származású filmsztár, majd politikus, Arnold Schwarzenegger, valamint Ausztria szövetségi elnöke, Alexander Van der Bellen, és kancellárja, Sebastian Kurz mondott rövid beszédet.

A hétvégi, Monacói Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton, aki évekig együtt dolgozott Laudával a Mercedes istállónál, szintén tiszteletét tette a búcsúztatáson, ahogy a korábbi világbajnok Damon Hill, az egykori F1-csapatfőnök, Eddie Jordan, valamint az osztrák olimpiai bajnok sízője, Hermann Maier is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik