Forma-1

Budapestre jönne a Formula-E

Az elektromos autók versenysorozatának, a Formula-E-nek promótere azt mondta az Autosportnak, hogy elkezdődtek az egyeztetések Budapesttel arról, hogy a itt is legyen majd a jövőben futam.

Beszélünk Budapesttel, ezt határozottan állíthatom. Szeretnénk a városban versenyezni

mondta az Autosportnak Alejandro Agag.

Hogy mikor, arról még nem esett szó, Agag arról beszélt, hogy idő kell a magyar fővárosnak a szervezéshez. Szerinte nem probléma, hogy a Forma-1 minden évben Magyarországra, Mogyoródra látogat, ugyanis szerinte Montrealban is tudták kezelni ugyanezt a helyzetet. Mint mondta, nem riválisként tekint egymásra a két sorozat.

A formula.hu azt írja, hogy Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke jelenleg Dél-Afrikában tartózkodik és Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével többek között a budapesti Formula-E-verseny esetleges naptárba kerülésének feltételeiről is egyeztet.

Frissítünk!

Oáh Gyárfás az MTI-nek is nyilatkozott, azt mondta, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Forma-1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.

„Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Forma-E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont világ- és Európa-bajnokságoknak” – jelentette ki Oláh Gyárfás.

Május 1-jén már kaptunk is egy kis ízelítőt a Forma-E-ből, Jerome d’Ambrosio ugyanis egy villanymotoros autóval körözött a budapesti Nagy Futamon.

A nyitóképen Jerome d’Ambrosio a Formula E-s Mahindra Racing belga versenyzője a NagyFutam bemutatón Budapesten, az Andrássy úton. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik