Forma-1

Vettel: Most vagyok a csúcson

Sebastain Vetteltől hangos a Forma-1, igaz, nem a sikereiről szólnak a hírek, sokkal inkább a hibáiról és arról, hogy 22 éves csapattársa, Charles Leclerc már az idén legyőzheti. A Forma-1 korábbi nagyfőnöke, Bernie Ecclestone is beszélt a németről,

aki szerinte hamarosan visszavonul, hogy több időt tölthessen a családjával.

Vettel az ESPN-n válaszolt a pletykára:

Olyan sokáig nem leszek a Forma-1-ben, mint ő, ez igaz. De abban bízom, hogy olyan jó erőben leszek ennyi idősen, mint amilyenben ő is van. Úgy érzem, hogy most vagyok a csúcson, tele vagyok ambíciókkal, és persze önkritikus is vagyok. Szeretek vezetni, szeretem a sebességet, imádom a küzdelmet, szóval elég sok minden lenne, amit hiányolnék. Nem fogok holnap visszavonulni, élvezem az egészet

– mondta Vettel.

A 31 éves versenyző 2007-ben került a Forma-1-be, majd a Red Bullnál 2010-től kezdve négy éven át nyerte meg a világbajnoki címet. 2015-ben igazolt át a Ferrarihoz, eddig két második hely a legjobb eredménye. Idén három futamon egy dobogós helye volt.

Fotó: Dan Istitene/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik