Forma-1

Daniel Ricciardo pocsékul kezdte az idényt

Daniel Ricciardo hazai közönség előtt mutatkozhatott be a Renault pilótájaként. Az Ausztrál Nagydíj rajtjánál azonban szinte rögtön kisodródott a pályáról a fűre és első szárnya szinte rögtön lerepült. A bokszkiállás után új orrkúppal sem ment jól a versenyzőnek, egyedül Robert Kubicát tudta maga mögött tartani, de előzni esélye sem volt, végül a 31. kör után betolták a kocsiját a garázsba.

Szintén fel kellett adnia a versenyt a Haasos Romain Grosjeannak. A francia pilótának már az első kerékcserénél meggyűlt a baja a bal első kerékkel, ami miatt rengeteg időt veszített. Végül ugyanitt merült föl probléma a 32. körben, ugyanis a kerék kicsúszott a helyéről.

Grosjean a felfüggesztésre panaszkodott, a videón is látszik, hogy meglazul a kerék. A Haas másik pilótája, Kevin Magnussen viszont szépen megy, 16 körrel a vége előtt hetedik helyen autózik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik