Forma-1

Dráma a Forma-E-ben, egymást ütötték ki a csapattársak

A szezon második futamát rendezték az elektronikus autókat felvonultatót Formula E-ben, a helyszín Marokkó, azon belül is Marrákes volt. Már a rajt sem volt egyszerű, a világbajnoki címvédő Jean-Éric Vergne ugyanis megpördült az egyik kanyarban és visszaesett a mezőny végére.

Na, de ami az igazi dráma volt, az a futam vége felé történt. A BMW-vel versenyző csapattársak, António Félix Da Costa haladt az élen, csapattársa, Alexander Sims pedig meg akarta őt előzni, azonban a kanyarban összeakadt a két autó.

Da Costa járt rosszabbul, az ő versenygépe a falba állt és nem is tudta folytatni. Sims versenyben maradt, de a dobogóról lecsúszott végül, negyedikként intették le. A belga Jérôme d’Ambrosio volt az eset nagy nyertese, az ő ölébe hullott így a futamgyőzelem.

Da Costa magát okolta a történtekért és bocsánatot kért a csapatától:

Alex fantasztikusna versenyzett ma, én viszont hibáztam. Csatáztunk, aztán nekem blokkoltak a kerekeim és őt is kisodortam a pályáról. Az igazat megvallva már korábban át kellett volna engednem neki az első helyet. Nyertem az első futamon, most bőven jó lett volna a második hely is. Még hosszú a szezon, ami most történt, azzal nem leszünk világbajnokok. Mindannyian tanulunk ebből

hangzott a portugál elég őszinte nyilatkozata.

D’Ambrosio a győzelmével az élre állt az összetettben is. A Forma-E szezonjából tíz futam van még hátra, legközelebb január végén, Chilében találkozik a mezőny.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik