Forma-1

Mick Schumacher a Forma-1 előszobájába lépett

Michael Schumacher fia, Mick megnyerte idén a Forma–3-as Európa-bajnokságot és ezzel az F1-es szuperlicenchez szükséges pontokat begyűjtötte. A menedzsmentjével úgy ítélik meg, hogy korai, és túl nagy lenne még ez az ugrás. Mivel azonban több Forma-2-es istálló is érdeklődik a 19 éves versenyző iránt. Kedden aztán lehullt a lepel, a korábbi F3-as csapata, a Prema Powerteam közölte, nem megy sehova, viszont Forma–2-es gárdájukban folytatja pályafutását.

Büszkén üdvözöljük Micket a Forma–2-es csapatunknál 2019-ben. Rendkívül tehetséges és elhivatott versenyző, akivel öröm együtt dolgozni. úgy gondoljuk, Mick kellően rutinos és tehetséges ahhoz, hogy ebben a nehéz bajnokságban, ahol új autókat vezetnek be,  megállja a helyét

– nyilatkozta főnöke, René Rosin.

Tudni kell, a Forma-2 állandó kísérője az F1-es cirkusznak, ezért Mick testközelből szerezhet tapasztalatokat, a sztároktól tanulhat. Bemutatkoznia nyilván nem kell majd.

Minden szempontból logikus lépés ez, hiszen szeretnék tovább fejlődni. Már nagyon várom az első Forma–2-es tesztemet Abu-Dzabiban – csütörtöktől szombatig tart a F1 és az F2 gumiteszt –, és hogy jövőre ebben az osztályban versenyezhessek.

(Nyitókép:  Getty Images/DPA/Ronald Wittek)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik