Forma-1

Fernando Alonsót elszomorítja a mostani Forma-1

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 04. 05. 16:30

Korábban a témában:

A Forma-1-et irányító új tulajdonosa, a Liberty Media a hétvégi Bahreini Nagydíj helyszínén tervez egy egyeztetést a csapatokkal pénteken, ahol elmondanák azokat az elképzeléseket, ahogyan a sorozat működne 2020 után. Ebben újfajta pénzdíjazási rendszerről, költségsapkáról és új autó- valamint motorszabályokról lesz szó. El lehet képzelni, majd mekkora viták lesznek.

A lehetséges változásokról kérdezték a csütörtöki sajtónapon a versenyzőket, Fernando Alonso pedig azt felelte, a jelenleginél csak jobb lenne a Forma-1. Bár azt mondja, már az ő gyerekkorában is jellemző volt a sorozatra, hogy csak páran voltak versenyben a győzelemért, a többieket pedig lekörözték.

Ha megnéz az ember más kategóriákat, mondjuk az IndyCart, akkor ott az utolsó tíz körben kezd el körvonalazódni, mi lehet a végkifejlet, az ember meg teljes izgalomban ül a tévé előtt. Itt meg csütörtökön meg tudjuk mondani, hogy például mi lesz a rajtsorrend. És ez szomorú

– idézi az Autosport a McLaren spanyol versenyzőjét és főleg az elmúlt évek alapján elég nehéz vitatkoznia az elhangzottakkal.

A Force India mexikói pilótája, Sergio Pérez szerint is egyre unalmasabb a Forma-1, egyre laposabb a show és ez a nézettségen is látszik. Ő abban bízik, hogy a Liberty Mediában megvan a törekvés és a lendület, hogy jobbá tegyék a versenyt.

Több izgalom, erre van szüksége a Forma-1-nek.

Alonso is optimistán beszélt a Liberty Mediáról, mint mondta, nyitottak minden ötletre és megkérdezik a csapatok meg a versenyzőket is. Úgy véli, bármi is lesz a tulajdonosok terve, arra a csapatok rá fognak bólintani, mert ez a sportág érdeke.

Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.