Forma-1

Adócsalás miatt börtönbe kerülhet Flavio Briatore

Flavio Briatore (flavio briatore, )
Flavio Briatore (flavio briatore, )

Flavio Briatore a Benettont és a Renault korábbi csapatfőnökeként világbajnoki címet nyert, manapság azonban inkább a balhéiról híres. Az olasz vezető 2008-ban tevékeny részt vállalt a szingapúri ütközésbotrányból, 2009-ben örökre ki is tiltották a Forma-1-es paddockból, bár azóta enyhült az ítélet.

A hatóságok azonban nem enhyültek, sőt akár 18 hónapnyi börtönbüntetés várhat Briatoréra adócsalás miatt. A korábbi csapatvezető Force Blue nevet viselő jachtját még 2010-ben foglalták le, ugyanis 3,6 millió euró, azaz több mint 1,1 milliárd forintnyi adót nem fizetett be utána, köszönhetően egy Virgin-szigeteken bejegyzet, levélszekrényekkel foglalkozó cég segítségének.

Az ügyészség eredetileg négy év börtönt kért Briatorénak, a bíróság azonban két évet szabott ki, ezt sikerült 18 hónapra “lealkudni” Genovában: az ügyvédeknek sikerült kedvezőbb feltételeket kiharcolniuk a bíróságon, sőt a 18 hónap ellen is fellebbezni akarnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik