Forma-1

Hajmeresztő hiba miatt járt a rajtbüntetés a Forma-1-ben

Lance Strollt három rajthelyes büntetéssel sújtották, amiért a Forma-1 Amerikai Nagydíjának időmérőjén kis híján balesetet okozott. A Williams kanadai versenyzője egy kanyar után lassított le, hogy elengedjen egy Toro Rossót, amikor nagy lendülettel megérkezett mögé Romain Grosjean. Ekkor Stroll elég rossz döntést hozott, kifelé kormányzott, Grosjean részéről bravúr, hogy elkerülték az ütközést.

A dolog érdekessége, hogy bár Stroll a 17. rajthelyet szerezte meg és még rajtbüntetést is kapott, így előkelőbb helyről indul majd vasárnap. Rajta kívül ugyanis többen is kaptak még rajtbüntetést. Igaz, közülük csak egyedül Kevin Magnussen volt, aki önhibájából (ő is az időmérőn volt figyelmetlen), Max Verstappen, Stoffel Vandoorne, Nico Hülkenberg és Brendon Hartley esetében is a motoron cseréltek elemeket, ezért sorolták őket hátrébb.

Az Amerikai Nagydíj rajtsorrendje

1. sor:
Lewis Hamillton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Esteban Ocon (francia, Force India)

4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Felipe Massa (brazil, Williams)

6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Romain Grosjean (francia, Haas)

7. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

8. sor:
Pascal Wehrlein (német, Sauber)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

10. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik